Idén a vevő kiszolgálási sztenderdek mellett az ügyfelek véleménye is hozzájárult a végső rangsor kialakulásához.

A ClientFirst Consulting tevékenységével aktívan hozzájárul az ügyfél-kiszolgálási kultúra fejlesztéséhez Magyarországon. Ennek elősegítése érdekében 2009-ben megalapította a

"Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban" Díjat,

melyhez először a média, jogi és kreatív támogatók mellett a Humán Erőforrás Alapítvány és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola is szakmai támogatóként társult.

A hazai üzleti kultúra markáns fejlődésének első lépése az ügyfélkiszolgálás színvonalának fejlesztése - vallják a "Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban" rangos szakmai verseny és díj életre hívói. A hazai ügyfélkiszolgálási gyakorlat - szférától függetlenül - még számos területen szorul fejlesztésre, és egy egységes platform is hiányzik, melynek segítségével az üzleti élet szereplői mérni tudják saját és egymás ügyfélkapcsolati tevékenységének színvonalát. A 2009-ben útjára indított megmérettetés és díj ezt hiányt kívánja pótolni egy objektív, és szakmailag hiteles felmérési sorozaton keresztül.

A "Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban 2010" versenyre közel 20 vállalat nevezett a közszolgáltatói, telekommunikációs, biztosítási, pénzügyi, ingatlan és kereskedelmi szektorokból, valamint az utazási irodák piacáról. A verseny résztvevői két kategóriában, a személyes és telefonos ügyfélkiszolgálás kategóriában indulhattak 2010-ben.

Október 14-én fény derül arra, ki a legjobb a vevőkiszolgálásban. A verseny idén is nagyon szoros küzdelmet hozott.

Tartson Velük, ismerje meg sikereik kulcsát, botlásaik okát. A konferencia lehetőséget teremt a versenytársak közötti kötetlen szakmai beszélgetésre is.

Legyen Ön is ott október 14-én a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj 2010 Díjátadó Gálán és Konferencián!

A Konferencia programja        Regisztráció

A Díjért való versenyben résztvevő cégek:

5 á Sec Central Europe - Gyorstisztító és Szolgáltató Kft.

Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.

Állami Autópálya Kezelő Zrt.

E.ON Ügyfélszolgálati Kft.

Főtáv Zrt.

Fővárosi Gázművek Zrt.

GDF Suez Energia Magyarország Zrt.

Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt.

Magyar Telekom Nyrt.

Móricz Zsigmond Könyvtár Nyíregyháza

NUR - Neckermann Kft.

Openhouse Ingatlan Franchise Hálózat

Palace Ingatlan

Provident Pénzügyi Zrt.

Rózsakert Bevásárlóközpont

Telenor Magyarország Zrt.

Tigáz Zrt.

Vodafone Magyarország Zrt.

Vöröskő Kft - Euronics Műszaki Áruházlánc